#Európai Unió



Hárommilliárd eurót utalt az EU Ukrajnának
 

Hárommilliárd eurót utalt az EU Ukrajnának

Kedden reggel az Európai Bizottság elutalta Ukrajnának a tavaly év végén elfogadott 18 milliárd eurós hitel első részletét, 3 milliárd eurót. Erről Ursula von der Leyen, a testület elnöke beszélt Davosban, a Világgazdasági Fórumon, de ezzel párhuzamosan az Európai Parlament plenáris ülésén is bejelentette Maros Sevcovic bizottsági alelnök.

EUrologus EUrologus

Az Orbán-kormánynak a svéd elnökség alatt sem lesz könnyű dolga az EU-ban
 

Az Orbán-kormánynak a svéd elnökség alatt sem lesz könnyű dolga az EU-ban

Januártól Svédország látja el az Európai Tanács féléves elnökségét. Az új elnökség fő prioritásait Ulf Kristersson svéd miniszterelnök ismertette az Európai Parlamentben. A kiemelt célok között Ukrajna támogatása, az EU versenyképességének növelése és a zöld átállás mellett a demokrácia és jogállamiság védelme is helyet kapott, így ez is gyakran lesz az EU asztalán a következő hat hónapban.



Végleg eltűnhet a Made in Europe?
 

Végleg eltűnhet a Made in Europe?

A magas energiaárak nemcsak az európai polgárok életét nehezítik meg, de egész iparágak kerülhetnek padlóra, miközben az USA, Kína és más országok magukhoz vonzzák az új ipari beruházásokat – vázolta fel a helyzetet Thierry Breton.

Lengyel Miklós Lengyel Miklós






Erasmus-ösztöndíjak: A kormány nyitott arra, hogy kikerüljenek a fideszes vezetők az egyetemi kuratóriumokból
 

Erasmus-ösztöndíjak: A kormány nyitott arra, hogy kikerüljenek a fideszes vezetők az egyetemi kuratóriumokból

Gulyás Gergely szerint mindenben úgy jártak el, ahogy az Európai Bizottság kérte, ezért nem értik, most miért akarják a modellváltó egyetemeket kizárni az uniós programokból. Csak azt felejtette el megemlíteni, hogy a döntést nem a Bizottság, hanem a tagállamok hozták, és határozatukban az is pontosan kiderül, hogy miért. A kormány ugyanakkor nyitott rá, hogy ha mégis ez a kérés, kikerüljenek a kuratóriumokból a politikai felsővezetők.



Finn tudósok kiszámolták: 2050 helyett akár 2035-re is klímasemleges lehet az Európai Unió
 

Finn tudósok kiszámolták: 2050 helyett akár 2035-re is klímasemleges lehet az Európai Unió

Európai zöldpárti politikusok felkérésére végzett átfogó elemzést a finn LUT Egyetem kutatócsoportja. Több forgatókönyvet is vázol, amelyek közül a leginkább ambíciózus az, amelyik már 2035-re reális lehetőségként vázolja a teljes zöld átállást. Az eggyel kevésbé merész, éppen ezért valószínűbb számítás szerint 2040-re, vagyis tíz évvel a most elfogadott határidő előtt teljesülhetnek az uniós klímacélok.


Nincs félreértés az Erasmus-ügyben, már régen szóltak, hogy nem fideszesekkel kéne teletömni a kuratóriumokat
 

Nincs félreértés az Erasmus-ügyben, már régen szóltak, hogy nem fideszesekkel kéne teletömni a kuratóriumokat

A kormány már december 15-én megkapta az értesítést, hogy a modellváltó egyetemek nem vehetnek részt az Erasmus és a Horizont programokban, most mégis úgy tesz, mintha váratlanul érte volna az erről szóló döntés. Ráadásul az Európai Bizottság régóta figyelmeztetett a kuratóriumokban ülő fideszes politikusok összeférhetetlenségére, és esélyt is adott a magyar kormánynak, hogy oldja meg a problémát, mégsem történt semmi.





Kétszázhúsz oldalt kapott Magyarország a jogellenes kitoloncolásokról készült fekete könyvben
 

Kétszázhúsz oldalt kapott Magyarország a jogellenes kitoloncolásokról készült fekete könyvben

„Merkel mamához mész? Sajnálom, de nem ma." A jéghegy csúcsának tartják annak a 25 ezer embernek az esetét, akiket valamelyik európai határon toloncoltak vissza jogellenesen a hatóságok. Ezek az emberek a legkülönbözőbb bántalmazásoknak voltak kitéve. A 25 ezer személyes elbeszélés alapján készült gigantikus kiadvány tanúsága szerint a magyar hatóságoknak is sok van a rovásán.